A kígyó egyetemes szimbólum. A végtagok nélküli, csúszós, bőrét bizonyos időközönként levedlő állat gyakran ellentétes jelentéseket hordoz. Lehet szoláris jelkép (ha a nap sugarait jelképezi), vagy lehet lunáris szimbólum (ha a vedlése miatti megújulása a Hold időszakos megújulását mutatja). Fallikus jelképként utal a férfi-női jellegekre. Spirális, vagy kör alakú ábrázolásai pedig utalnak a ciklikus időre és a változó sorsra is. Rejtőzködő életmódja, téli álma és a föld alá, üregekbe bújása miatt az alvilágot is megtestesítheti. Bőrének megújulása miatt viszont sokszor a halhatatlanság és az újjászületés jelképe is. Tekeredő teste az agytekervényeket is felidézheti, ezért szimbolizálhatja a logikát, a bölcsességet és a jóstehetséget is.

A kígyó a magyar nép hiedelmeiben is természetfeletti erővel felruházott állat. Az általános elképzelés az volt, hogy minden háznak van egy kígyója, amely házi szellemként funkcionál. A család jólététe, gazdagsága, boldogulása függ tőle. A házban, többnyire a ház falában, a tűzhelyben, vagy a küszöb alatt él. Védi a család nyugalmát, ha idegenek közelítenek, jelez. Hangja sajátos: fütyül, csörög, vagy ketyeg. Színe: rendszerint fehér, de lehet sárga, zöld, szürke, vagy fekete is. Ha előbújik, akkor tejjel kell táplálni. Ez azért nagyon fontos, mert úgy tartják, hogy élete kapcsolatban van a házigazda, vagy a kislánya életével. Azt mondják ugyanis, hogy ha a kígyót valaki bántja, vagy agyonüti, akkor a házat szerencsétlenség, vagy tűzvész éri, meghal a gazda, vagy a kislánya. A hiedelemmondákban egy gyermek (általában kislány) megfelezi az ebédjét (rendszerint tejet) a kígyóval. Szalontai hiedelmek szerint a házikígyó fészkében kincset őrzött. Máshol pedig azt tartották, ha valaki megeszi a döglött házikígyó húsát, az érteni fog az állatok nyelvén.