Az intelligencia kérdése a 19. és 20. század fordulóján kezdte intenzíven foglalkoztatni az embereket. Természetesen már korábban, például a 19. század közepén is voltak az emberi intelligencia mérésére (a mi szemszögünkből inkább becslésére) irányuló igyekezetek, mégpedig az agytömeg, vagy a testarányok alapján.

Idővel az emberi intelligencia mérésének "külső" objektív módszereit az agyat "belülről", azaz a teljesítőképessége alapján vizsgáló módszerek váltották fel. A figyelem a fizikai ingerekre adott válaszok reakcióidejére és minőségére terelődött. Az első IQ-tesztet két pszichológus - Alfred Binet és Theodore Simon állította össze.

Binet és Simon elsősorban azt vizsgálták, hogyan tudnak a gyerekek az iskolában megjegyezni bizonyos adatokat, milyenek gyakorlati ismereteik, milyen szókinccsel rendelkeznek, hogyan oldanak meg bizonyos problémákat. A vizsgálati eredmények alapján meghatározásra került az ún. mentális kor, amelyet a naptári korral hasonlítottak össze. Az, aki mentálisan idősebbnek bizonyult a naptári koránál, intelligensebbnek minősült (ezek a „koraérett“ gyerekek). Aki pedig pont ellenkezőleg, mentálisan fiatalabbnak bizonyult, mint amilyen idős volt a valóságban, kevésbé volt intelligens.