Az államszocialista múlt sokféle módon befolyásolta a szubjektív jólét érzetét: kezdve a periódusonként és országonként eltérő mértékű félelmeken és bizonytalanságon, az állandósult hiányon át egészen addig, hogy hozzájárult egy hétköznapi panaszkodási kultúra elterjedéséhez. Mindazonáltal nem feledkezhetünk meg arról, hogy a posztszocialista országokban a kilencvenes években kivétel nélkül jelentős gazdasági recesszió volt, s ez sok esetben láthatóan már a rendszerváltás előtt elkezdődött.

A rendszerváltás kapcsán széles rétegekben éltek felfokozott remények és illúziók, amelyek a demokratikus politikai berendezkedés és a piacelvű gazdaság modelljéhez nyugati minták alapján a jólétet asszociálták. Mindez nem az aspirációk visszafogásának, hanem éppenséggel az aspirációk tömeges elszabadulásának ahatása volt. A másik tényező pedig azzal áll összefüggésben, hogy széles rétegek számára ismeretlenek voltak a munkanélküliség és a létbizonytalanság helyzetei. Az általános foglalkoztatást, minimális megélhetést és biztonságot garantáló államszocialista jóléti intézmények hatására sokak esetében kevésbé fejlődtek ki, vagy elcsökevényesedtek az önmagukról gondoskodás készségei, s nem ismerték ki magukat az összeomló vagy komoly válságtünetekkel küzdő intézmények feltételei között. A válság itt tehát az államszocialista múlt miatt a felkészületlenség és a csalódás kettős hatásával összefonódva befolyásolta a jólét szubjektív megítélését.