A magyar parasztháztartásokban a legutóbbi időkig, nélkülözhetetlen terméknek számított a cserépedény. Elsősorban folyadék tárolására, főzésre használták. Ezeket az edényeket, agyagból, égetéssel a fazekasok készítették.

A fazekasmester a falu közösségében élt, de csak a maga mesterségét űzte. A családtagok segítettek a munkában, vásárra szállították, árusították az edényeket.

Magyarországon elsősorban olyan helyeken alakultak ki jelentős fazekasközpontok, ahol a megfelelő minőségű alapanyag bőségesen állt rendelkezésre. Ilyen központok voltak például a Felvidéken, Gömör megye Rimaszombat, Bélapátfalva, Hollóháza, Telkibánya, Sárospatak, Gyöngyös, Pásztó, az Alföldön Hódmezővásárhely, Mezőtúr, Mezőcsát, Tiszafüred, Kalocsa, Debrecen, Nádudvar, Szentes, a Dunántúlon pedig Veszprém, Csákvár, Tata, Baja, Mórágy, Szekszárd, Siklós, Sümeg, Mohács és Óbánya.