Az írásmódok kialakulása, fejlődése szorosan összefonódik a rendelkezésre álló anyaggal. A kezdet legkezdetén a homo alphabeticus a természetben készen található tárgyakra – kőre, csontfa, fára, ritkán (főleg szent iratok esetében) bőrre – karcolta rajzait, írásjegyeit. A fában szegény Mezopotámiában agyagtáblákat használtak.

Amikor az írás már nemcsak a hozzáértők szűk körére korlátozódott, könnyebben kezelhető anyagok foglalták el a nehezen megmunkálhatók helyét: a kelet-ázsiai népek cserzett bőrre, az egyiptomi íródeákok papiruszra, a maja és azték írástudók fügefaháncsra és agavérostra, az indusok zsinórral összefűzött és egybeillesztett bambuszlapokra, a malájok pálmalevelekre rótták írásjeleiket. Észak-Amerika indiánjai bölénybõrön vagy sátorlapon mesélték el törzsük történetének legfontosabb eseményeit.

Hérodotosz följegyezte, hogy a görög–perzsa háború idején Hisztiaiosz titkos üzenetét rabszolgájára íratta: “Simára borotváltatta hát leghívebb szolgája fejét, ráírta az üzenetet, megvárta, míg a szolga haja újra kinő, s amikor kinőtt, elküldte a szolgát Milétoszba.

Most angol szavakat kell kiraknunk a szabad betűkből, majd a jobb egérgombbal a lepkére kattintva küldhetjük el a szót. Bal gomb: betűk, jobb gomb: lepke.