Valentin kultusza a II. századra vezethető vissza, ekkor élt Valentin. A legelterjedtebb történet szerint Valentin keresztény hite miatt II. Claudius börtönében sínylődött, ahol a börtönőr vak leányának hite erejével adta vissza a látását. Kivégzése napján a kedves leánynak küldött üzenete végén ez állt: „A Te Valentinod”.

Az ünnepnek vannak pogány előzményei: a római birodalomban február közepén ünnepelték a Lupercaliat. Kr. u. 496-ban Gelasius pápa elrendelte, hogy az addigi Lupercalia ünnep helyett február 14-én Szent Valentinre emlékezzenek.

A Lupercaliát Lupercus és Faunus isteneken kívül a Rómát alapító legendás testvérpár: Romulus és Rémus tiszteletére tartották meg. A mítosz szerint a városalapító két fiút gyerekkorukban egy farkas nevelte és táplálta a Palatinus domb egyik barlangjában. A rómaiak a híres barlangot elnevezték Lupercal-nak (a farkas latin neve=lupus) és az ünnepség központjának tették meg.

Lupercus papjai az ünnepség idején kecskebőrbe öltöztek, kecskéket és kutyákat áldoztak az isteneknek, majd a leölt állatok vérével bekenték magukat. Ezt követően egy szintén kecskebőrből készült szíjat vettek a kezükbe: ezt az eszközt februának nevezték. A város asszonyai elfoglalták helyüket a domb körül, a papok pedig "meglegyintették" őket a már említett februával. A néphit szerint a februával megérintett nő termékeny lett, és nem okozott neki nehézséget a szülés.